Helsinkiben ébredtem és frissen vadásztam egy fuvart. A terv most az, hogy körbejárok kicsit Finnországban és reméltem szép helyekre bukkanok. Benéztem a fuvarlistába és találtam is egy fuvart az alsó településre:
Helsinki - Kristiinankaupunki:
Klassz nem? Érzem, hogy lesz még pár hasonló csemege ebben az országban. :) Na szóval legyen ez a továbbiakban csak Punki. Punki 357 kilométernyire fekszik Helsinkitől és 22 tonnányi raklapot kellett ide eljuttatnom este fél nyolcig. Mivel induláskor még csak reggel kilencet mutatott az óra, sima útnak tűnt. Belefér egy kis nézelődés, pihenés és egy ebéd is. A forgalom sem volt nagy, már ami a nekem megfelelő irányt illeti. A Helsinkibe befelé vezető irányban elég nagy volt a dugó.
Hamar dél lett és mivel nem reggeliztem, ideje volt harapni valamit. Pont dél körül haladtam (volna) el Pori település mellett (ennek milyen szép, rövid neve van. :) ) de végül letértem az útról és ellátogattam a helyi benzinkútra. Ettem, tankoltam és kifelé átmentem a városon. Ennek a városnézés mellett az az előnye is megvolt, hogy a város felkerült a meglátogatott települések listájára.
Az út számottevő része kétsávos autóúton vezetett végig - amit mint már tudjátok sokkal jobban szeretek mint az autópályát. A finnek nem túl idegbeteg emberek. 100 km/h-ás sebességkorlátnál sem előztek meg, pedig nekem 80 volt a maximum ugyanitt és még lassítottam is a kedvükért. (Ráadásul nem is az út közepén mentem, simán elfértek volna. :) Boldogan élményautózok 80-nal, amikor az út szélén bevillan egy ilyen tábla:
Ember legyen a talpán, aki ezen eligazodik ilyen sebességnél. Szerencsére a navira pillantva egyértelmű volt, hogy itt nem kell elkanyarodnom. Viszont ez az élmény annyira sokkolt, hogy a következő balos fordulónál, ahol el kellett volna kanyarodnom Punki felé, simán továbbmentem. Természetesen mire feleszméltem, esélyem sem volt olyan helyet találni ahol megfordulhatok. Nem rémlett, hogy eddig a főút mellett lett volna korlát, itt már természetesen volt. Murphy ismer engem. :)
Végül volt egy kis szünet az erdősávban és egy háznál sikerült találnom egy kis földutat:
Persze hogy ne legyen ez olyan egyszerű, nem tudtam teljesen bemenni rajta, mert felakadt a tréler alja a szintkülönbségen. Egy kis dudálás kíséretében sikerült abszolválni a visszafordulást és nem sérült meg senki. Illetve egy olyan fényvisszaverős műanyag karó az út szélén eltaposódott, de erről mélyen hallgatunk. :) Ez a plusz kanyar 70 kilométert jelentett a tervezett 357-en felül. Tökre megérte bámészkodni nem?
Érdekes módon a lepakolás közelében nem volt alvási lehetőség, ezért kicsit autókáznom kellett. Mármint majdnem 100 km-t, ami azért nem is olyan kevés. Estére megérkeztem Vaasa-ba.
Vaasa - Rovaniemi:
Ébredés után találtam egy majd 500 kilométeres északi fuvart. 24 tonnányi répát kellett elvinnem a célállomásra Rovaniemibe, ráadásul dupla pótkocsival! No végre egy kis változatosság. :) A hajnali 4 utáni indulást most nem örökítettem meg, inkább kicsit később fotóztam le a szerelvényt már nappali fényviszonyok közt:
A táj bár szép, de elég egyhangú errefelé, hasonló mint a fenti képen. Túl sok említésre méltó esemény nem is történt, hacsak nem az, hogy a tükör beállításait ultrára kellett állítani, mert olyan hosszú ez a szerelvény, hogy túl későn jelentek meg a tükörben az előző autók. Ez meg ugye elég balesetveszélyes. :) Abban azért még reménykedtem, hogy a lerakó nem a belvárosban van, mert ezzel a cuccal azért nehezebb a fordulás.
Az út kétharmadánál aztán meglepődtem, mert azt hittem ismét elkeveredtem. Torino??? Szerencsére csak félreolvastam a város nevét és megnyugodva, hogy nem Olaszországban vagyok, folytattam a vágtázást.
Az érdekes nevekhez visszatérve (bizonyos szempontból Tornio is az) nem csak hosszú és nehezen kiejthető nevű települések vannak errefelé, de itt találtam meg az eddig legrövidebbet is. Mutatom:
II. Azért sejtem honnan jött ez a név. Az egész falu alig pár házból állt, meg két jó szűk körforgalomból. Tuti a körforgalom a név oka! Mondjuk akkor lehetett volna OO is II helyett. :)
Később már csak a rénszarvasokra figyelmeztető táblák dobták fel az utat, jókat derültem rajta. Egészen addig, amíg meg nem jelentek az út szélén. Jó lesz vigyázni, nem egészséges ha ezek bejönnek a szélvédőn.
Szerencsére egyikük sem érzett késztetést egy kis öngyilkosságra, így szarvasmentesen érkeztem meg a telephelyhez. Mint már említettem, ezzel a hosszú szerelvénnyel nehéz a kis ívű kanyarokat abszolválni, (Itt említeném meg a kétsávos körforgalmakat is, amik bár szélesek, de a közlekedők szűklátókörűsége miatt nem egyszerű áthaladni rajtuk.) ezért áthúzódtam a szembe sávba, hogy onnan forduljak rá a bejáratra. Előtte indexeltem természetesen és nekikezdtem a manővernek:
Nem nagyon értem, hogy a furgonosnak miért nem volt egyértelmű a szándékom, de majdnem sikerült összecsattanni. A jó reflexeinknek köszönhetően pár centire megálltunk egymástól. Ő kitette az elakadásjelzőt (helyzetmegoldásból csillagos ötös....) én meg tolattam. Miután elhaladt (és még utána a mögötte lévők is!) sikeresen be tudtam fordulni. Komolyan nem normálisak ezek.
Ezt a részt itt le is zárom, mert bár a következő fuvarom egy része még finn területen halad, de a vége már orosz barátainknál végződik. Kalandos lesz, sokat lehet róla írni, ezért új cikkben kezdek majd neki.
